„A hivatás nem előre megírt forgatókönyv, sokkal inkább lassan alakuló közös történet, kapcsolat.
Párbeszéd Isten és teremtménye között.”
Hivatástisztázás - Jézus Szíve Társasága

Segítség a döntéshez

Az alábbi gondolatok segíthetnek

  • Ha Istenben szeretnéd meghozni a döntésedet, Aki megteremtett és folyamatosan teremt téged.
  • Ha megérted, felismered, hogy mások tetszését keresve vagy a félelemből hozott döntés sohasem Istentől/ Istenből születik és nem is fog elvezetni az élet teljességére.

Minden fontos döntésben fontos szerepe van az alapos megfontolásnak és érzéseid megfigyelésének.

 

Tanulj meg figyelni arra, ami megérint: nem csak az imádságokban, de a napi eseményekben, találkozásokban is.

Ebben segíthetnek a következő lépések

  1. Adatgyűjtés mindarról, amiről dönteni szeretnél.
  2. Ellene szól / mellette szól (Pro/Kontra) lista készítése
    Ehhez további ötletek: állító mondatban fogalmazd meg, pl.
    Szerzetes leszek. Majd írd össze azokat az érveket, melyek mellette szólnak, illetve ellene szólnak. Bármilyen érvet felsorolhatsz, de törekedj az őszinteségre.
  3. Majd tedd félre a listát néhány napig. Lehet, hogy a pihentetés alatt a listád még kiegészül.
  4. Vedd kezedbe újra a Pro/Kontra listát és Isten jelenlétében időzz el vele.
    Mit veszel észre benne? Van-e valamilyen mintázata az érveidnek? Van valami, ami jobban vonz, mint a másik alternatíva? Melyik oszlop az, ami inkább összhangban van vágyaiddal, adottságaiddal?
  5. Kérd Istent, hogy vezessen. Figyelj a szívedben megmozduló érzésekre.
  6. Kérd Istent, hogy erősítse a választásodat. Pl. egy mély béke jó jelzés lehet, míg a nyugtalanság, zavar, növekvő félelem is jelzés-értékű lehet számodra.
  7. Amikor már világosan látsz, fontos, hogy cselekedj, lépj, indulj el.
  8. Természetes, ha ilyen kérdések fogalmazódnak meg benned:
    Képes vagyok erre? Mi lesz, ha…?
    Bízz a Bölcsességben, Isten Lelkében, Aki idáig vezetett!