„A hivatás nem előre megírt forgatókönyv, sokkal inkább lassan alakuló közös történet, kapcsolat.
Párbeszéd Isten és teremtménye között.”
Hivatástisztázás - Jézus Szíve Társasága

Hivatástörténetek

Tyukodi Beáta SJC

Hagyományosan vallásos közegből származom, ahol az imádság, a vasárnapi szentmise életünk része volt. Nagyszüleim, szüleim életéből ezt a példát láttam és ebben a „vallásos védettségben” nevelkedtem. Nagymamámat gyakran láttam csendesen imádkozni, gyerekként vele jártam el a vasárnapi szentmisékre. Mindez nagyon természetes volt számomra mindaddig, amíg azt kezdtem érzékelni, hogy a „gyerekcipő” kezd szorítani. Valami hiányt éreztem. A külső szertartások mögötti belső tartalom lényegét kerestem. Azt a Valakit, Aki minden fölött áll, Akitől az élet származik.

Középiskolásként egy helybeli vallásos ifjúsági közösség tagja lettem. Megtapasztaltam milyen jó vidáman együtt lenni, tenni valami hasznosat, értékeset mások javára. A közös éneklések, a templomi díszítésbe, takarításba való besegítés élménye; az élet „nagy kérdéseinek” megvitatása; a jókedvű szórakoztató esték, engem is alkalomról-alkalomra valami új dologgal gazdagítottak.

A találkozások, beszélgetések következménye volt az is, hogy kezdtem elmozdulni a személyesebb Isten-kapcsolat ápolása felé. Vágytam arra, hogy tudatosabban éljek.

Közben alkalmam volt megfigyelni a falunkban élő szerzeteseket, akik a szétszóratás után otthonukban éltek. Kerestem az alkalmakat, hogy találkozzak, szóba elegyedjek velük. Vonzó volt számomra az életük, de sokáig ezt belső titokként őriztem, még magamnak sem mertem bevallani. A plébánián lakó idős ferences atya szavai, útmutatásai is sokat jelentettek számomra, és szerettem volna egyre mélyebben megismerni azt a szerető Istent, aki engem is a létbe hívott.

Érettségi után gondviselésként éltem meg, hogy elindult a hitoktató képzés Szatmárnémetiben. Nem sokkal később az iskolában is beindult a hitoktatás.

Lelkesen mondtam igent a felkérésnek, hogy a tanulmányaim mellett szülőfalum iskolájában és a plébánián hittant oktassak gyerekek számára. Sok örömteli élményem volt, és kihívásnak is tartottam ezt a lehetőséget. A nevelés, a gyerekekre való személyes odafigyelés, a szülőkkel, kollégákkal való együttműködés értékes tapasztalatok részesévé tett. Sokat formálódtam, közben kialakult a saját tanítási stílusom, amiben egészen adni tudtam magam, „önmagamra” találtam. A plébánosom igazi lelki társként figyelte utamat, és bölcs tapasztalataival gazdagított. Nagyon motivált, és lendületet adott az a tény, hogy egy élő Személyről beszélhetek az órákon.

A felkészülések segítettek abban, hogy jobban megismerjem, megszeressem és kövessem azt a Jézus Krisztust, akihez tartozom.

Évekig kerestem, hogy milyen hivatásban tehetem meg ezt leginkább. Nagyon szerettem a „gyerekek világát”, sajátjaimnak éreztem a „sok száz” tanítványt. De valami mégis... Valójában féltem elköteleződni, igent mondani akár a családos, akár a szerzetesi életformára. A szakmai tudás mellett egyre fontosabbá vált, hogy lelkileg mélyüljek, ezért lelkigyakorlatra jelentkeztem. Életem első Szent Ignác-i lelkigyakorlata volt ez az alkalom, aminek hivatástisztázó jellege lett számomra.

Meglepetésemre azzal szembesültem a csendes napok alatt, hogy nemcsak én szólok az Istenhez, jelzek felé, hanem Ő is szólm és válaszol, személyesen nekem. Mindez nagyon új volt, kicsit ismeretlen világ. Időre volt szükségem, hogy erősödhessen bennem a meghívottság tapasztalata és engedtem, hogy Jézus „udvaroljon” nekem.

A kísérőm ezen a „lelki úton” egy testvér volt, aki a Jézus Szíve Társaságához tartozik. Kezdtem érdeklődni a közössége iránt. Egyre kíváncsibb voltam, hogy miből áll mindennapi életük, milyen lelkiség itatja át őket?

Egy leánytáborban alkalmam volt a Társasághoz tartozó másik testvérrel is együtt dolgozni. Megfigyelhettem, hogyan vezeti a foglalkozásokat, hogy van jelen közöttünk, hogy szívvel tesz mindent a közösségért. Akkor csak azt tudtam, hogy valami „ilyesmi” hiányzik belőlem. Hasonló életet szeretnék élni, mint ő. Több éves ismerkedés után jelentkeztem a Társaságba. Akkor fontos volt számomra:

  • Hogy „két lábbal” a földön járó emberek a közösség tagjai.
  • Hogy nem elzártan élnek a testvérek, akár külső, civil munkát is végezhetnek.
  • „Sokszínűek”.
  • Magyar alapítású közösség.

Visszanézve nagyon hálás vagyok azoknak a személyeknek, akik tanúk voltak az én hivatástörténetemben, és imáikkal segítettek abban, hogy kimondjam az igenemet Jézusnak.

 

---

 

Halmi Krisztina SJC

EGÉSZ ÉLETEMBEN

 

rá vágyakozom és menekülök előle

szerelme után sóvárgok és kitépem magam ölelő karjából

mindenben és mindenkiben őt keresem és hátat fordítok amikor rátalálok

mindenem odaadom egyetlen pillantásáért és lesütöm a szemem amikor rám néz

 

mindenét odaadja egyetlen pillantásomért és kivárja amíg ráemelem a tekintetem

mindennel és mindenkivel üzen nekem és minden sarkon szembejön velem

szerelmem után sóvárog és nem hánytorgatja hűtlenségemet

rám vágyakozik és megvár szelíden

 

aztán csakúgy véletlenül összefutunk

azt mondja már nagyon régóta meg akarja mondani nekem hogy szeret

de hát miért pont én kellek neked

miért ne? kérdi könnyedén és a vállamat átölelve gyengéden vezetni kezd

 

most így járunk együtt ő meg én

azóta se értem hogy mit szeret bennem de erről már nem faggatom

csak egyszerűen elfogadom hogy ő ő és én én vagyok

és remélem hogy egyszer kimondhatom majd: ő és én egy vagyunk