„A hivatás nem előre megírt forgatókönyv, sokkal inkább lassan alakuló közös történet, kapcsolat.
Párbeszéd Isten és teremtménye között.”

Az elköteleződés fázisai SJC módra

Elköteleződés a Társaságban „Akik a Társaság tagjai akarnak lenni, sajátos nevelésben részesülnek. Ez az elő-próbaidővel kezdődik és az örök eskü letételével fejeződik be. A Társasághoz csatlakozók ebben a folyamatban megértik, magukévá teszik és dolgoznak azon célok megvalósításán, amelyet a Társaság lelki és apostoli életében elérni szándékozik.” (Konstitúció 64.)

 

A közösségünkben való elköteleződés szakaszai

Ismerkedés

Az érdeklődő kapcsolatba lép a közösséggel, kifejezi szándékát: szeretné megismerni a közösség lelkiségét, apostoli életét, mindennapjait. Találkozik a közösség tagjaival, meglátogatja a Társaság testvérközösségeit, apostoli munkaterületeit.

Felvétel a közösségbe

A felvétel előfeltétele, hogy a jelentkező Krisztust a Társaságban kívánja szolgálni. Legyen testileg és szellemileg alkalmas, érett és munkaképes, egyházilag szabad állapotú.(Konstitúció 68., Direktórium 58 a.)

Elő-próbaidő

Az elő-próbaidő végén az elő-próbaidős személy személyesen kísért lelkigyakorlatot végez a próbaidő vezetőjének irányításával, mely után kérheti a próbaidő megkezdését. (Direktórium 58.-64.)

Az elő-próbaidő alatt a jelentkező segítséget kap abban, hogy világosabban lássa hivatását. Ebben az időben a Társaság is törekszik megismerni a felvételt kérő hivatását és alkalmasságát. Az elő-próbaidő hosszúsága különböző lehet.

Próbaidő

A próbaidő folyamán a próbaidős megismerkedik az evangéliumi tanácsok szerinti élettel Isten és az emberek szolgálatában.

Ez a felkészülés időszaka, ismerkedés a Társaság lelkiségével, apostoli életével, életmódjával. A próbaidő tartalma 24 hónap, amit a próbaidős a Társaság próbaidős házában tölt, hogy közösségünk „sajátos hivatását teljesebben megismerje, a közösségi életmódot megtapasztalja, szívét és lelkét annak szelleme szerint alakítsa”. (Direktórium 68.)

Társaságunk próbaidősei a próbaidő alatt nem végeznek hosszabb külső tanulmányt vagy külső munkát.

A próbaidős képzés része a 30 napos szentignáci lelkigyakorlat és az a háromszor egy hónapos „gyakorlat” – probáció, ahol a Társaság apostoli életével találkozik. Mindezek azt szolgálják, hogy megerősítsék a próbaidőst: Isten ebben a közösségben hívja őt a teljes önátadásra.

Ideiglenes eskü

A próbaidő végén a próbaidős kérheti, hogy esküvel elkötelezve Istennek szentelje életét közösségünk alkotmánya szerint. Az eskütételre lelkigyakorlattal készül.

Az esküt az általános elöljáró vagy megbízottja kezébe teszi le.  Az ideiglenes eskü tartalma háromszor egy év, és kétszer három évre megújítandó az örök eskü előtt. (Konstitúció 81.)  

Az apostoli munkaterület és továbbképzés megválasztás az esküs testvér és az elöljáró közös felelőssége. Ez a folyamat imádságos megfontolással történik. Az ideiglenes esküt tett tagok közösséget képeznek, mely közösség együttléteinek célja a Társaságba való begyökerezés elősegítése egy erre a feladatra megbízott örök esküs tag segítségével (Direktórium 80.)

Örök eskü

A Társaságban első esküjük óta kilenc évet eltöltött tagok örök esküt tehetnek (Konstitúció 83.)